A Felsőoktatási Minőségi Díjjal évente azon felsőoktatási intézmények teljesítményét ismerik el, amelyek eredményesen alkalmazzák a minőségirányítási rendszert. Ennek részeként folyamatos, stratégiai jellegű minőségfejlesztést valósítanak meg, az Európai Minőségi Díj követelményrendszerével összhangban támogatják az önértékelésen alapuló minőségfejlesztést, folyamatosan figyelemmel kísérik és értékelik a szolgáltatásaikat igénybe vevő partnerek elégedettségének alakulását, a gyakorlatban alkalmazzák az egymástól való tanulást, az összehasonlításon alapuló fejlesztést, valamint a sikeres megoldások átvételét. A Díjat elnyerők vállalják, hogy a pályázat kidolgozása által nyert tapasztalataikat közzéteszik az intézmény honlapján.
A 2010/2011-es tanévben ötödször meghirdetett pályázati felhívásra 6 pályázat érkezett be, melyből 2-őt felsőoktatási intézmény, 4-et pedig felsőoktatási intézmény szervezeti egysége nyújtott be.
A pályázatok értékelése több szinten történt. Az önértékelésen alapuló pályázatok először formai ellenőrzésen estek át. Ezt követte a pályaművek tartalmi értékelése, melyet minden pályázat esetében három, egymástól független szakértő értékelése jelentett, akik ezután közös véleményt fogalmaztak meg. Az értékelők minden pályázónál tartottak helyszíni szemlét. A helyszíni látogatást követően fogalmazták meg az értékelők javaslataikat és terjesztették a független szakértőkből álló Felsőoktatási Minőség Díj és Minőségfejlesztési Bizottság elé. A Bizottság 2011. június 28-án tárgyalta meg a pályázatok értékelését, majd beterjesztette javaslatát a nemzeti erőforrás miniszterhez jóváhagyás céljából. Miniszter úr a javaslatot elfogadva az alábbi döntést hozta: "A 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díj pályázaton Felsőoktatási Minőségi Díj kitüntetésben részesül szervezeti egység kategóriában a Debreceni Egyetem Műszaki Kar."
Itt olvashatja el az MK Felsőoktatási Minőségi Díj pályázatát.
Frissítés dátuma: 2019.06.05.
Tisztelt Felhasználó!
A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ