Mobilitási programok

A Műszaki Kar fontos küldetésének tartja, hogy végzett hallgatói ne csak a hazai, hanem a nemzetközi munkaerőpiacon is helytálljanak, és ehhez az általános nyelvismeret mellett a szakmai, illetve tudományos szaknyelv elsajátítására is lehetőséget biztosít hallgatóinak. Ennek egyik módja a nemzetközi hallgatói mobilitási programokban való részvétel. Ezen programok célja, hogy minél több hallgató végezhesse tanulmányai egy részét külföldön, szerezhessen kulturális tapasztalatot, és fejleszthesse nyelvtudását.

A különböző mobilitási programokban a hallgatók pályázhatnak tanulmányi mobilitási, illetve szakmai gyakorlati ösztöndíjra.

A tanulmányi mobilitás lehetővé teszi, hogy a pályázatot elnyert hallgatók egy félévet (illetve hosszabbítással akár két félévet) az Egyetem valamely partnerintézményénél töltsenek, és az ott megszerzett krediteket beszámíttassák itthoni tanulmányaikba. A csereprogram keretében a hallgatók tandíjmentesen tanulhatnak az adott intézményben.

A szakmai gyakorlaton résztvevő hallgatók minimum két hónap (60 nap) időtartamban gyakorlati tevékenységet végezhetnek valamelyik külföldi intézményben, amely lehet cég, szervezet, közigazgatási intézmény, illetve Magyarország külképviseletei.

A lehetséges célországok/célintézmények listáját, illetve az egyes mobilitási programok feltételeit és részleteit az alábbi linkre kattintva ismerhetik meg.

Frissítés dátuma: 2019.01.17.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.